Ha felkaptad a fejed a cím olvasása közben, valószínűleg érintett vagy.

 

Néhány éve terjedt el a köztudatban az empatikus személyiség kifejezése, annak dacára, hogy hivatalosan nem pszichológiai fogalom. Akinek jobban tetszik hívhatja empatikus személynek vagy szupererzékenynek is. Sokan büszkék rá, vannak akik áldásként élik meg, és vannak akik csak az árnyoldalait tapasztalják meg annak, hogy empatikusabbak az átlagnál.

Vizsgáljuk meg ezt most meg egy kicsit közelebbről.

 

Mi is az empátia? Hogyan lesz valaki empatikus?

Jó ez, vagy inkább hátrány a mindennapi életben?

 

Először is tisztázzuk, hogy az empátia nem egy személyiségzavar, hanem egy viselkedés minta. Viszont nem csak előnyökkel jár, hanem igencsak meg tudja keseríteni az életét, annak, aki magán viseli a túlzott empátia jegyeit.

 

Nézzük csak mik is ezek:

• Nagyon együtt érző és lojális vagy másokkal?

• Gyakran idegenekkel vagy azokkal is akik, esetleg valamilyen kárt okoztak Neked?

.• Szivesen segítesz másokon, gyakran még úgyis, hogy az által Te kerülsz hátrányos helyzetbe?

• Hiányzik vagy minuszba hajló az énképviseleted?

• Magadért nehezen, vagy egyáltalán nem, de másokért képes vagy kiállni egy adott helyzetben?

• Könnyen Magadra veszed mások problámáját, szinte azonosulsz is vele, mintha az Veled történt volna meg?

• Annyira érzed, hogy mi történik a másikkal, hogy szinte „a veséjébe látsz”? Érzed a másik örömét, bánatát is akár? Mintha ugyanazt megélnéd amit a másik?

• Ez gyakran túlterhel, és szükséged van csendre, magányra?

 

Ha ismerős volt esetleg egyik-másik mondat, akkor olvass tovább.

A közéletben empataként terjedt el, ezért nevezzük akkor most mi is így, de egyből pontosítanék, mert bár a szakirodalom több típust is megkülönböztet, a módszerem alapján és a közérthetőség kedvéért én két további altípust szeretnék élesen elhatárolni.

A kezelt és a kezeletlen empatát ( empatikus személyiség)

 

Mi a különbség?

• Az egyik áldozat.

És mindaddig az is marad, amíg nem vállalja a felelősséget a saját tetteiért vagy éppen a nem tetteiért. A látszólagos passzivitásáért. Amiért átadta a felelősséget a saját életének irányítására vonatkozóan.

• A kezelt empata már érzékel.

• Tudatos. Nem engedi, hogy bárki is átlépje az általa kijelölt határokat.

• Már kapcsolatban van önmagával. Folyamatos éber állapotban van.

• Nem elszenvedője, és külső szemlélője a saját életének, hanem felelősséget vállal önmagáért, a tetteiért és annak következményiért.

•  Érzelmileg érett.

(A hiperempátia az ami szinte bizonyosan egy bántalmazó kapcsolathoz vezet.)

 

De mit is jelent az empátia?

Az empátia azt jelenti, hogy beleérzünk, bele gondolunk, átéljük azt, hogy a másik személynek mit kellene tennie, vagy mit tud tenni az adott helyzetben.

Definicója Fritz Breithaupt szerint:

„ Az empátia egy olyan közös átélés, amelynek során az empatikus megfigyelő önmagát látja a másik szituációjában helyezkedve, és az önérdek legalább minimális figyelembevételével a másik nézőpontjából szemléli és éli át érzelmileg ezt a helyzetet ”

Ez az egészséges mértékű empátia. Viszont a túlzott empátia önmagunk elvesztését eredményezheti.

Sokan vannak, akik az empatikus viselkedést rendszerint összetévesztik a másikkal való azonosulással és az együttérzés helyett a megmentővel vagy a segítővel azonosulnak.

Ez segíti az empatikus fél jó érzését de a másik félben illetve a másik félnek a rovására megy. Ugyanis az empátia képessége sok energiát követel meg az adó féltől, és teljesen kiiktatja és kiszorítja a másikból az önkorrekciót, és könnyen passszivitásba, tanult tehetetlenségbe sodorja a másik felet.

Itt meg is állnék egy pillanatra.

Két nagyon fontos kérdést kell feltennünk magunknak.

Az egyik az hogy miből gondoljuk, hogy pontosan tudjuk hogy mit érez vagy mit gondol a másik?

És mi az a hajtóerő ami bennünket motivál hogy gondoskodjunk vagy meg akarjuk menteni valakit esetleg az ő igénye vagy kérése nélkül?

Feláldozzuk a saját életünket a másik megmentésért, önmagunkat is teljesen háttérbe szorítva ennek érdekében. Az empatikus ember a saját empátiájába csomagolja azt az elképzelést, hogy ő jobban tudja, hogy mi a jó a másiknak majd ő megtudja változtatni, képes arra hogy ő, a gondoskodásával, szeretetével, türelmével, elfogadásával toleranciájával megváltoztatja a másikat.

Ez most durva lesz, de mi ez ha nem grandiozitás? Tudom, hogy ez most sokaknak nagyon megdöbbentő lesz, számomra is az volt szembesülni ezzel, de javaslom átgondolásra.

Egyébként a társadalmi berendezkedésünk is olyan, hogy mindig jobban tudjuk, mi a jó a másiknak, és ezt általában nem is rejtjük véka alá.

A kérdés az, és az a legfőbb kérdés hogy miért akarunk megmenteni valakit aki nem mi vagyunk?

És miért nem magunkat akarjuk megmenteni?

Hisz egy bántalmazó, függő kapcsolatban igencsak rászorulnánk arra, hogy magunk legyünk megmentve. Azonosulunk a másikkal, miközben önmagunkkal nem vagyunk kapcsolatban. Önzetlennek gondoljuk magunkat, de ne csapjuk be legalább magunkat. Üzletet kötünk. Azért csináljuk, hogy szeressenek, és hogy elfogadjanak.

Persze mindez egy tudat alatti működés. A felszín alatt van. Nem a kognitív részünk irányítja.

Csak halkan jegyzem meg, ha így lenne, már valószínűleg felemésztett volna bennünket a saját bűntudatunk, mert egy empatikus (szuper érzékeny) személy nagyon tud ám „bűntudatozni.”

Mi a megoldás?

Semmiképpen sem az empátiánk elnyomása. Először is legyünk megfigyelői az empátiánkat kiváltó és cselekvésre, sarkalló érzelmeink kezdő pontjára és motivációjára.

• Honnan fakad az empátiánk az adott helyzetben, az adott személy felé.

• Másodszor figyeljük meg, hogy ez ránk milyen hatással van.

• Majd azt, hogy ez milyen következményekkel jár a saját, és a másik fél számára.

• Mennyire igaz az adott helyzetre a másik, önmagunk, elé helyezése.

Ha a mérleg serpenyője abba az irányba billen, hogy ezt igazából magunkért tesszük, vagy az elfogadhatóságunkért, a szerethetőségünkért, tehát valamilyen cél érdekében, akkor akár abba is hagyhatjuk. Ennek a fel és beismerése nagyon nagyfokú önreflexiót és őszinteséget igényel önmagunktól .

Természetesen ez nem egyenlő az önzőséggel. Pontosan tudom, hogy, nagyon nehéz ezzel az elképzeléssel azonosulni egy alacsony önértékelésű önmagát nehezen szeretni és elfogadni tudó embernek, de éppen ez az ami miatt könnyen és gyorsan egy bántalmazó kapcsolatban találhatja magát rendszerint.

Az együttérzés nem csupán kognitív és érzelmi síkon történik azzal, hogy átérezzük a másik személy szenvedéseit, hanem általában azt is jelenti, hogy a helyzetet átgondoljuk és be szeretnénk avatkozni és egy jobb és szebb végkifejletet szeretnénk megvalósítani.

Ezért érdemes az empátiánkat szűrni emberekre és helyzetekre. Nagyon nehéz egy olyan ember számára, akinek az elfogadást a szeretet a megbecsülést az jelenti, hogy empátiával együttérzéssel fordul a másik felé. Bízván abban hogy ezáltal elfogadható és szerethető lesz. De ez egy totális zsákutca ugyanis ezáltal lesz értéktelen.

A módszerem segít megtanítani és előhozni annak a megfigyelését először is, majd a gyakorlását és megtapasztalását, hogy milyen az amikor odafigyelünk a saját érzéseinkre szükségleteinkre, vágyainkra, örömünkre.

Természetesen ez nem azt jelenti hogy innentől fogva csak és kizárólag magunkkal foglalkozunk, magunkat helyezzük mindenek fölé hanem azt hogy a továbbiakban nem nyomjuk el magunkat a háttérbe hanem objektíven hozzuk meg életünk döntéseit és ennek szellemében működtetjük emberi kapcsolatainkat és mindennapjainkat.

Mivel az empátiánk mértéke függ a tudatossági szintünktől illetve attól hogy mennyire vagyunk jelen a saját objektív érzékelésünkben, ezért ez egy állomása annak, hogy NE legyünk többé áldozatok.

Folyt. Köv.

Ha tetszett az írás, köszönöm ha egy megosztással segítesz, hogy másokhoz is eljusson.

Ha úgy érzed, hogy segítségre van szükséged, várlak szeretettel

Huszák Regina