A barátok, rokonok, gyakran a legjobb szándékkal azzal próbálnak meg segíteni, hogy olyan jótanácsokkal látják el a bántalmazottat, aki lehet, hogy eddigi élete legnagyobb küzdelmét vívja éppen, hogy:
• menj el futni,
• vágasd le a hajad,
• utazz el,
• vegyél egy macskát,
• kezdj el társkeresőzni,
mert kutyaharapást szőrével, és hasonló tippek….
Félre értés ne essék, senkit sem szeretnék arról lebeszélni, hogy fusson, vagy utazzon el, vagy, hogy vegyen egy háziállatot, de ne a pótcselekvésért, a felejtésért, és ne azért, hogy szépen lassan, jó mélyre temessük magunkban a fájdalmat.
Pláne ne azért, hogy mindezt begyömöszölnénk ugyanabba a káosszal teli fiókba, ami vélhetőleg már megtelt az évek, évtizedek alatt feldolgozatlanul hagyott traumáinkkal, sémáinkkal, múltbéli negatív élményeinkkel.
Ezt körülbelül ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valakinek fáj a foga, és a fogfájására bekap egy fájdalomcsillapítót. Pillanatnyilag enyhíti a fájdalmat, kicsit jobban is érezhetjük magunkat, de hosszútávon nem ad megoldást. Végleges megoldást pedig főleg nem.
Aztán ülhetünk a világ legszebb tengerpartján, a legszebb naplementéjében, de ha fáj a fogunk, akkor fáj a fogunk.
És biztos, hogy a fájdalom felülírja a csodás látványt.
A feldolgozatlan traumák, a sebek, amik nincsenek feltárva, biztosan a legvártalanabb pillanatban és helyzetben törnek utat maguknak. Sokszor évek, évtizedek múlva.
Egy biztos, egyszer szembe kell néznünk velük.
Ha nem tesszük, akkor nagyon könnyen, mint egy de ja vue, újból egy nagyon hasonló helyzetben találhatjuk magunkat. Ez lehet egy bántalmazó kapcsolat, ( de akár egy párkapcsolati konfliktus alul értékeltség, vagy egy függőség.) És nem értjük az okát.
Ilyenkor azt gondoljuk, hogy:
- vonzzuk a hülyéket,
- hogy ez a karmánk,
- hogy mi ilyen szerencsétlenek vagyunk,
- ezt érdemeljük,
- nekünk ennyi jár.
Pedig hidd el, nem!
Ez össze kapcsolható a gyermekkori érzéseinkkel. Azt kell megtalálni, hogy például mi táplálja a bántalmazókhoz való elementáris erejű vonzódást.
- Lehet, hogy egy érzelmileg elérhetetlen szülő.
- Egy kiszámíthatatlan, rendszertelen érzelmi hullámzás. (Például valamelyik szülő alkoholista volt és nem lehetett tudni, hogy aznap éppen jókedvűre vagy éppen agresszívre issza magát, és máris ott a vonzódás a kiszámíthatalan emberek iránt. Hiszen ez az ismerős érzés számunkra.)
És a kiszámítható, mondjuk „rendes” nő, vagy férfi, az mind olyan unalmasnak tűnik.
Annyira vágysz a biztonságra, a stabilitásra, az állandóságra, hisz soha sem volt igazán részed benne, mégsem azt választod.
Ismerős ugye?
Vagy a kiszolgáltottság, a csökkent értékűség érzése…jó néhány ilyen van, most csak néhányat említettem. Érdemes ezeken elgondolkodni.
De akár egy felénk rosszkor, rossz helyen elhangzó mondat is lehet egész életünkre meghatározó, traumatizáló, amiről fogalmunk sincs, hiszen 4-5 évesek voltunk, és máris a nullával egyenlő az önértékelésünk, ami az egész felnőtt életünkre befolyással bír, és nem is tudunk róla, hiszen a felszín alatt szunnyadt.
A bántalmazottak nagy része a tapasztalataim szerint, mind külsőleg, mind belsőleg a bántalmazója „felett” van. Sikeres, dekoratív, humoros, kreatív. Van egy kialakult, jól funkcionáló életük, mégsem hisznek magukban és nincs reális énképük.
A nárcisztikus pedig pont ezt használja ki.
Egy terápia elsődleges célja nem az, hogy Te azonnal jobban legyél. Persze már attól is lehetünk jobban, hogy valaki ítélkezésmentesen, áldozat hibáztatás nélkül meghallgat. De hosszú távon nem a ventillálás a legfontosabb cél, hanem az, hogy:
Te soha többé ne kerülj egy bántalmazó hálójába.
A cél az sem lehet, hogy ezentúl ne történjen velünk semmi, hisz nem egy lakatlan szigeten vagy egy laboratóriumban élünk. Tehát ilyen célt meghatározni nagy hülyeség volna.
Viszont kitűzhetünk olyan célt, hogy képessé váljunk megerősödni, stabilizálódni annyira, hogy a későbbiek során szembe tudjunk nézni a ránk váró nehézségekkel, azokért tudjunk felelősségét vállalni, a következményeivel és majdan a megoldásával együtt. és még néhány cél.
Lehet válogatni:
• A cél az, hogy tudd mit miért tettél, vagy épp nem tettél, pedig kellett volna.
• A cél az, hogy elsajátítsd az életed feletti teljes önrendelkezést.
• A cél az, hogy kapcsolatba kerülj önmagaddal.
• a cél az, hogy érzékeld a saját érzéseidet.
• a cél az, hogy ne nyomd el a fájdalmat.
• a cél az, hogy képes legyél kommunikálni a saját vágyaidról és szükségleteidről.
• A cél az, hogy ne légy áldozat többé.
• A cél az, életed fő célja ne a mindennapok túlélése legyen.
• A cél az, hogy tudj felhőtlenül nevetni, örülni és élvezni az életet.
• A cél az, hogy az életed átkerüljön egy harmonikus, kiegyensúlyozott működésbe.
Viszont ezekért tenni kell!
Kőkemény munka, de megéri, és mint fentebb írtam, nem is marad sok más választás.
Viszont ehhez elő kell venni a csontvázakat a szekrényből, és szembe kell nézni azokkal a mumusokkal, amikről egész életünkben próbáltunk nem tudomást venni, és elkerülő üzemmódban voltunk, ami kikövezett út volt egy bántalmazó kapcsolathoz.
Mindehhez, kívánok jó felismerést!
Ha érdekesnek és hasznosnak találtad az írást, megköszönöm ha megosztod, hátha másnak is segít.
Ha pedig elindulnál egy más minőségbe, akkor várlak szeretettel.
Huszák Regina