Önszeretet = önzés?

Dátum

• Nem akarok önző lenni.

• Nem akarom, hogy sajnáljanak.

• Nem akarok a terhére lenni..

• Nem merek kérni.

• Nem tudok elfogadni.

 

Ismerősek a fenti mondatok?

Nagyon gyakran szembesülök azzal a problémával, hogy egy bántalmazott ember azért sem tud elindulni saját érzései felé és kapcsolódni önmagához, határt húzni, elindulni az énképviseletében, kiszállni a toxikus kapcsolatából, tenni önmagáért, mert hatalmas gát és belső konfliktus ( általában bűntudat) van benne, amiatt, mert nem akar önzővé válni.

Számukra az önzés és az önszeretet összemosódik.

Nincs, vagy szinte láthatatlan a különbség a két fogalom között. És inkább a halál, mint az, hogy önzőnek tűnjenek.

Sokáig küzdöttem ezzel én is míg rendbe nem raktam magamban a különbséget az önzés és az önszeretet között. Kicsit szálazzuk szét, hogy mit is jelent az önzőség és mit az önszeretet.

Biztosan mindenki volt már kellemetlen ember társaságában. Akinek semmi sem felelt meg. Nem volt egy kedves szava, gesztusa, megnyilvánulása, nem tudott elismerni, egyfolytában csak a hiányosságainkra hívta fel a figyelmet. Semmi nem volt jó neki, viszont ha valami pozitívumot tettünk, afelett átsiklott, hiszen az természetes, az magától érthetődő.

Ugye nem szívesen vagyunk ilyen emberek közelében?

Ha tehetjük, akkor inkább messzire kerüljük az ilyen típust. Hisz ki szeret egy olyan ember társaságában lenni, aki állandóan cseszegeti?

Az agyunkban gyakran futnak le olyan párbeszédek, amiket ha kihangosítanánk, pontosan ugyan azt hallanánk, amit a kellemetlen ember mond, akinek nem szeretnénk a társaságában lenni. Pontosan ugyan ilyen kritikusan tekintünk magunkra. Dehát mi vagyunk az egyetlenek, akik mindig magunkkal vagyunk.

 

Nem lenne jobb, ezt jó társaságban tenni?

• Aki elfogad bennünket.

• Aki elismer bennünket

• Aki képes együtt érezni velünk?

• Aki kedves hozzánk?

• Akinek nincsenek elvárás hegyei?

 

Ezeket az érzéseket magunk is meg tudjuk adni önmagunk számára.

Agyon csépelt, de attól még nagyon igaz, hogy ha mi magunkat nem szeretjük és fogadjuk el, hogyan várhatnánk ezt mástól?

• Ha mi magunkat nem becsüljük és nem tiszteljük, akkor mindezt hogyan várhatnánk el másoktól?

• Ha mi nem vagyunk értékesek a magunk számára, akkor mindezt hogyan várhatnánk el mástól?

és folytatva ezt az analógiát, ha magunkat nem vagyunk képesek szeretni, megbecsülni, tisztelni, hogyan volnánk képesek valaki mást?

 

Ugye, hogy paradoxon?

📌 Az én (ön)szeretet nem az, amikor mások igényeit figyelmen kívül hagyjuk, hanem az, amikor már nem hagyjuk figyelmen kívül a sajátunkét.

📌 Tehát, egy önző, és egy önmagát szeretni és elfogadni tudó ember között az a különbég, hogy az önző, énközpontú embernek mindig önmaga szerepel az első helyen, míg egy önmagát szeretni tudó ember a megfelelő mérlegelés mellett képes kivívni az első helyet, de helyzettől függően képes kompromisszumot kötni is.

📌 Az önmagát szeretni tudó ember képes önmagát objektiven látni.

Az önszeretet nem egy fajta önmagunk iránt érzett sajnálat, hanem sokkal inkább

  • egy oda fordulás önmagunk felé,

  • elfogadással és együtt érzéssel.

Az önszeretet nem egy fajta nagyképűség, kivagyiság, hanem

  • hanem önmagunk értékeinek, értékességének a felfedezése.

Az önszeretet nem azt jelenti, hogy korlátok nélkül megtehetünk bármit, hanem

  • azt, hogy tiszteletben tartjuk a sajátunkat.

És fontos megemlíteni, hogy a társadalmunk jelenleg azt sugallja, hogy:

  • Szerezz meg mindent!

  • Csak Magaddal törődj!

Ami általában kellemetlen érzéseket hoz elő, és egy magát nehezen elfogadni tudó ember megpróbál nem „olyanná válni”….viszont a tapasztalataim alapján azok akik sokáig nem voltak kapcsolatban önmagukkal, kicsit át tudnak esni kezdetben a ló túloldalára, ( ez a reagáló szakasz, és ez is rendben van) és kellő tudatossággal és önfegyelemmel ez idővel egyensúlyi állapotba kerül.

  • Aki objektíven látja magát, ha a helyzet úgy kívánja,

  • Bűntudat, lelkiismeret furdalás nélkül.

  • A „Mit gondolnak majd rólam.” érzés nélkül.
  •  

Javaslom, hogy ha elolvastad ezt, adj Magadnak néhány percet és gondold át a fentieket.

Hogyan állsz TE a saját Magad iránti pozitív érzésekkel?

Megengedésben vagy-e a saját érzéseid, vágyaid, szükségleteid megfogalmazásában, kifejezésében és megélésében?

Egy adott helyzetben képes vagy-e odafordulni önmagad felé, kellő szeretettel, empátiával és türelemmel?

Tudsz-e Magadra időt, energiát szánni a bűntudat érzése nélkül?

Van-e „énidőd”, hobbid, lehetőséged olyan tevékenységekre, amelyek töltenek Téged?

Megendeded-e ezt Önmagad számára?

 

Jó felismerést!

 

Ha érdekesnek és hasznosnak találtad az írást, megköszönöm ha megosztod, hátha másnak is segít.

Ha pedig elindulnál egy más minőségbe, akkor várlak szeretettel.

Huszák Regina

 

Még több
bejegyzés